2017. június 29., csütörtök

Lángra lobbant nyár: Jennifer Salvato Doktorski

Sziasztok! Lorina vagyok és ma egy igazi nyári könyvről hozok nektek egy értékelést. Ha még nem hangolódtatok rá a nyárra, akkor meleg szívvel ajánlom ezt a vicces bájos nyári történetet. 
Az utóbbi időben sok szomorúbb, nyomasztóbb hangulatú könyvet olvastam ezért szükségét éreztem, hogy egy LOLos könyvet vegyek a kezembe.                                                       

Fülszöveg:

Hűtlen pasi, véletlenül felgyújtott kocsi, ideiglenes távoltartási határozat… elég sűrűn indul Rosie nyara. A szülei szeretnék, ha a lányuk legalább a bírósági meghallgatásig nem keveredne semmi zűrbe, ezért egyhetes autóútra küldik − az ország túlsó felébe − felelősségteljes barátok kíséretében. Rosie-nak persze semmi kedve az egészhez, egyrészt, mert rendbe akarja hozni a dolgokat az exével, másrészt kizárt, hogy ennyi időt kibír összezárva három totál kocka sráccal (akkor sem, ha egyiküknek piszkosul szexi a csomagolása). Vagy mégis? Talán csak a béna countryzene és az Ufómúzeum ment az agyára, de valahol félúton Elvis otthona és a Grand Canyon között Rosie kezdi egész más színben látni a történteket. Meg a kockacsapatot. Egy kocsi sokféleképpen lángra lobbanhat...

Gyönyörű borító egy fantasztikus könyvhöz.Tipikus Lolos könyv jó értelemben. Könnyed, bolondos, nagyon humoros olvasmány és nem utolsó sorban szó sincs csöpögős szerelmi történetről. Nem egy bonyolult, rafinált történetről van szó, ez inkább olyan limonádé. Miközben olvastam végig azt éreztem, hogy nyár van. Felüdülés volt számomra. Balzsamozóan hatnak a lelkemre az ilyenek és jólesik az embernek mint egy hűsítő limonádé a nyári forróságban. Az utóbbi időben sok szomorúbb, nyomasztóbb hangulatú könyvet olvastam ezért szükségét éreztem, hogy egy LOLos könyvet vegyek a kezembe. Nem egy bonyolult, lebilincselő könyvről van szó, ez pusztán jókedvre derít. A szereplők szerethetőek, viccesek. A hasamat fogtam a nevetéstől. 




"– Van valami, amit látni szeretnél, Rosie? – fordult hozzám Matty. 
– Nem tudom. Nem igazán volt időm ezen gondolkodni. 
– Hát ja, az expasid ellen szervezett bosszúhadjárat elég időigényes lehet – szólt be Logan."
Az utazás fontos szerepet játszik a könyvben, ugyanis a fiatalok belevágnak egy egyhetes kocsikázásba az államokban, de komoly útitervvel és Rosienak ehhez semmi kedve, ő csak az exével szeretné tisztázni a dolgokat, de már így is összekutyult mindent. Az autóút lesz a legjobb a számára, legalábbis a szülei szerint. Rosie túlélő üzemmódba kapcsol, és alig várja hogy vége legyen. Nem az sem számít, hogy az egyik srác Logan egy szívdöglesztő pasi, vagy mégis. A lány minden alkalmat kipróbál, hogy megszökjön a kockák társaságától, de egy idő után azon kapja magát, hogy nem is olyan rossz ez az utazás. Élvezi és belátja szüksége volt erre, ha túl akarja tenni magát a volt barátján.  Rosie jellemfejlődését kísérhetjük végig az út során. Egy jobb ember lesz belőle, aki másoknak is akar segíteni és talál magának új célokat. 

Elsősorban tiniknek, fiataloknak ajánlom ezt a könyvet, mert egyértelműen az ő korosztályukat célozza meg. Van benne egy csipetnyi romantika, utazás, nyár, rengeteg nevetés és öröm. 

Értékelés:5/5* kedvenc nyári könyvem
Kedvenc szereplőm: Logan, Rosie, Matty, Spencer....mindegyikőjüket imádtam
Kedvenc idézet:"– Logan! Egy hölgyet sosem szabad a SAT-pontjairól faggatni. 

– Nem is egy hölgyet kérdeztem. Hanem Rosie-t. – Hát ez nagyon eredeti volt, Logan, gratulálok – vágok vissza epésen. – Az alsó tagozatos vicceknél nincs is humorosabb."
Oldalszám:268
Kiadó:Móra

2017. június 23., péntek

Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

Sziasztok! Lorina vagyok! Ma egy újabb Sarah J. Maas regényről olvashatjátok el a véleményemet. Nos az írónő már az Üvegtrón sorozatával belopta magát a szívembe, így nem volt kérdés, hogy amikor tavaly Magyarországon is megjelent egy másik kötete azonnal lecsaptam rá. 

Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. 
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. 


"Az erdő hó- és jéglabirintussá változott."


Sarah J. Maas fergetegesen bánik a szavakkal. Azt hittem az Üvegtrónt nem tudja felülmúlni, de hatalmasat tévedtem. Izgalmas, fordulatos, szexi, veszélyes. Letehetetlen könyv. Egy napig tartott. Annyira megelevenedett az egész világ, és mindent tökéletesen láttam a szemem előtt. Annyira élénk, pulzáló volt számomra. Imádtam. Hajnalok hajnaláig olvastam, de az álmosság győzött, de ha azt nézzük így is kevesebb mint egy nap leforgása alatt olvastam el. Kicsit szépség és a szörnyetegre hajazott, ami az egyik kedvenc mesém így csak fokozódott az imádatom a könyv iránt. 




"– Miért tett az ágyasává? 

– A nyilvánvalótól eltekintve? – Tökéletes arcára mutatott."


Feyre egy nagyon fiatal 19 éves lány, aki maga gondoskodik a családjáról és elég nehéz körülmények között él a halandók világában. Az egyik nap az erdőben megöl egy farkast, mit sem sejtve tette következményeivel felbukkan egy szörnyeteg, aki elviszi a lányt a tündérek birodalmába, ami veszedelmes hely egy olyan halandó számára, mint Feyre. A szörnyetegről kiderül, hogy egy tündér, Tamlin aki a tavasz udvarának a főtündére. Feyre innentől kezdve ez az udvar lesz a börtöne, amit nem hagyhat el többé már soha, de ebbe nem fog egyhamar beletörődni. Közben egyre többet megtud a tündérek birodalmáról és annak múltjáról. Ekkor rájön, hogy talán mégsem Tamlin az akitől tartania kell. Sőt lehet hogy ez az utálat szenvedéllyé fog átalakulni....


A szereplőket nagyon szerettem és én Tamlin párti vagyok ha már választani kell nem Rhysend, de ez annak tudható be, hogy még nem olvastam a folytatását. Azt mondták onnantól kezdve megváltozik majd a véleményem. Kíváncsi leszek rá. Tamlin olyan volt mint a szörnyeteg a belső tulajdonságait illetően. Tüskés, de ha valaki belopta magát a szívébe, akkor már nincs mitől tartania.Még Lucien-t is kedveltem. Vicces karakter, aki több színt vitt a könyvbe. 
Feyre egy erős női karakter. Egy kemény csaj, aki nem nyafog és hatalmas bátorságról tesz tanúbizonyságot. Egyedüli ember a tündérek között. Halálra van ítélve köztük, de ő mégis bebizonyítja  hogy a halandók egyáltalán nem szánalmasak, hanem igenis vannak köztük bátrak, akik nem félnek szembeszállni egy halhatatlannal. 





Értékelés:5/5*
Kedvenc szereplő: Feyre
Kedvenc idézet:  "Örülj, hogy emberi szíved van, Feyre. Csak sajnálhatod azokat, akiknek nincsenek érzéseik."
Oldalszám: 512
Kiadó: Könyvmolyképző





2017. június 9., péntek

Sarah Andersen képregények

Sziasztok! Anett vagyok és ma egy újabb Sarah Andersenes poszttal érkeztem. Nem tudom ki olvasta a legújabb könyvét, amit mindenkinek ajánlok.. fantasztikusan jó lett
Itt meg is rendelhetitek-> Megrendelés




 

"Nem akarok felkeli, emberek közé kell mennem...neeem!







Marie Rutkoski: A nyertes átka

Sziasztok, Anett vagyok a mai nap egy gyönyörű borítójú, csodásan megírt történetet mutatok be nektek, ami nem más, mint Marie Rutkoski- A nyertes átka című könyve.

Fülszöveg: Megfizethetsz-e ​a szerelemért?
Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek… Mi mindenért kell fizetni?


Nos ehhez a könyvhöz elég szkeptikusan álltam hozzá. Nem tudom pontosan miért.  A tartalma annyira nem fogott meg, de a borítója felkeltette az érdeklődésemet. Tudom, tudom borító alapján nem ítélünk meg könyvet, de én ennél szebbet nem igen láttam..
De miután elkezdtem, meg is bánta, hogy nem olvastam el korábban...IMÁDTAM.
Egy nap alatt sikerült elolvasnom, gyorsan lehetett haladni vele.
Egyetlen egy negatívuma van, hogy egy kicsit lassan indult be a történet, de valahogy nem unatkoztam miközben olvastam, na de miről is szól ez a könyv?

A történet a 17 éves Kestrelről szól, egy igazi belevaló csajsziról, akiről bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy nem száll szembe az őt veszélyeztető ellenséggel, legyen szó akár szócsatákról, akár édesapjának örökös győzködéséről , hogy nem akar a háborúban harcolni, vagy a szerelemről..
Igen, ugyanis itt jön képbe Arin, a rejtélyes rabszolga, akit a közeljövőben vásárolt meg apjának, de különös vonzódást érez a fiú iránt..

"Nem értesz semmit, Kestrel, hiába szeret annyira a hazugságok istene!"


Arinnak homályos a múltja és nem igazán tud Kestrel meg róla bármit is, de valahogy egyre jobban beleássa magát a birtok ügyeibe és egyre közelebb kerül a lányhoz, de vajon ő is azt a vonzódást érzi a Kestrel iránt, vagy valami egész más dolog van a háttérben. Ami ha felszínre kerül, veszélybe sodorhatja Kestrelt, Arint és az egész birodalmat, hiszen egy idézőjeles "hidegháború" is zajlik  a történet alatt, ami hurrikánként átalakul egészen másba, ami nem kegyelmez senkit.....még Kestrel és Arin kibontakozó románcát sem...

"A túlélés nem bűn. A becsületedet sokféleképpen eladhatod, ha közben önmagadat nem adod fel."

A karakterek többségét nagyon bírtam. Kestrel egy igazi badass karakter, aki sosem panaszkodik, és nem várja a segítséget, hanem többnyire ő oldja meg a problémákat, de milyen cseles módon. Egy stratéga, aki nem az erejével, hanem az eszével hódít.

Arin számomra egy igazán pozitív karakter volt. Okos, vigyázatos és veszedelmes, és ráadásul, az is nagyon tetszett, hogy nem ecsetelték azt róla oldalakon keresztül, mint a nyálas könyvekben
hogy mennyire jóképű, hanem egyszer elmondták és ezzel tisztában is voltunk és ennyi...nincs nyáladzás és klisés szerelmi vallomások, hanem egy különleges párosról, akik szinte minden akadályt legyőznek akár együtt, akár külön külön.
"Hagyni fogom, hogy minden egyes Valoriai város meghaljon"

A történet több szemszögből volt olvasható ami tetszett, hiszen szinte beleláttunk a főszereplők fejébe és nem csak egy szemszögből fiygelhettük meg az eseményeket.
Egy különleges kis pihentető olvasmány, aminek a folytatása után epedezni fogsz.....akár csak én és Lorina is.



Értékelés: 10/ 9,5
Kedvenc karakterem: Kestrel
Kedvenc idézetem:" Ha egy nő alkalmas arra, hogy harcoljon és meghaljon a birodalomért arra miért nem alkalmas, hogy egyedül sétáljon?"
Oldalszám: 368
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó




2017. június 7., szerda

Mary E. Pearson: Az árulás csókja

Sziasztok! Lorina vagyok és ma egy olyan könyvről hoztam értékelést, ami belopta magát a szívembe, sőt talán 2017 befutója is lesz, de addig még jócskán van időm. 

Fülszöveg:
EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.
Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya.
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.
Már korábban szemeztem ezzel a könyvvel molyon, de amikor láttam hogy szerelmi háromszög van benne, akkor szépen tovább nézelődtem, mert naivan azt gondoltam, hogy lesz egy idegesítő főszereplő lány, aki 2 fiú között vergődik. Szerencsére hatalmasat tévedtem! Szó sincs erről! Ez a könyv nagyon meglepett és pozitívan csalódtam benne. Az írónő utánozhatatlan tehetséggel bánik a szavakkal és az egész kitalált világ közel állt hozzám benne éltem én is, ameddig olvastam. Aprólékosan fel van építve minden, és mindennek megvan a magyarázta, nem az a hasamra csapok és kész. Mi több  a karakterek is verhetetlenek, sokszínűek. A közepén pedig olyan csavar volt hogy csak pislogtam nagyokat és összezavarodtam, hogy akkor mi van. Nem számítottam rá, de iszonyatosan örültem neki miután helyre tettem a dolgokat. Életemben nem olvastam még ilyen jó szerelmi háromszöget és ez volt az egyik ok amiért annó nem mertem elolvasni. Remélem a következő részben sem fogok csalódni ennek fényében.
A regényt pedig 3, egy helyen 4 szemszögből olvashatjuk, amit kifejezetten ötletesnek találok, mert így nem csak a főszereplő érzéseit, gondolatvilágát ismerhetjük meg, hanem mindenki másét is. 



Szereplők jellemzése:

Arabella Celestine Idris Jezelia, Lia hercegnő

Lia Morringhan hercegnője és Első Lánya így kötelessége hozzámennie Dalbreck hercegéhez, akit még csak nem is ismer és kétségbe van esve. Nem akar érdekházasságot kötni ezért az esküvője napján elszökik az egyik szolgálójával Pauline-nal és felhagy korábbi életével, hogy újat kezdhessen Terravinban. Határozott, erős női karakter aki nem követi a hagyományokat, ő saját maga akarja irányítani az életét. Nagy kockázatot vállalt, amikor elszökött ugyanis fejvadászok veszik üldözőbe és az árulásáért halál jár. Hamar beilleszkedik új életébe és nem nyafog, ám jellemét nem tagadhatja le. Temperamentumos és éles a nyelve, nem fél visszaszólni másoknak és megvédeni magát. Bátorságáról is rengeteg alkalommal tesz tanúbizonyságot és eloszlatja az ember kételyeit, hogy ő is egy tipikusan elkényeztetett hercegnő. Sok mindenen megy keresztül és ennek ellenére sem törik meg, nem adja fel, ráadásul olyan rég elfeledett titkokat tud meg, amik megváltoztathatják a világát. 



      "Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön."
                                                           
A herceg

Nekem ő volt a kedvenc férfi karakterem. Ő is próbál kibújni rangja alól, és bebizonyítani, hogy sokkal több mint Dalbreck hercege Egy olyan herceg, akinek az apja választ feleséget.... Kiváló katona,makacs, pimasz, tökéletes nyomolvasó és bármit megtesz, hogy a hercegnő nyomára bukkanjon, mert felkeltette az érdeklődését szökésével. Mindent megtesz érte, még a világ végére is elmenne, hogy megtalálja. Ez volt az egyik tulajdonsága, az elszántsága, ami megfogott. Számomra ő az egyértelmű befutó és végig neki drukkoltam és közben azt gondoltam, hogy mennyire imádom. Remélem Lia tudja, kit kell választania.


Az orgyilkos

Egy gyilkos, akinek túl sok vér tapad a kezéhez és nem számít már, hogy kit kell megölnie. Katona, aki elvégzi a rábízott feladatot. De amikor kezdi megismerni Liát elbizonytalanodik. Nem az, akire számított és ez nagyban megnehezíti a dolgát. Olyan mintha két énje lenne. Az egyik a kegyetlen orgyilkos, aki hideg vérrel öl és nem kérdőjelezi meg megbízottját. A másik viszont kedves és egy rendes ember. Nehéz kiigazodni rajta. 

Végezetül elmondhatom újra meg újra ismételve önmagamat, hogy imádtam. Annyira magával ragadott a mű, élénk volt, izgalmas, misztikus, rejtélyes. Szerelem, árulás, bátorság, hűség, önfeláldozás. Dolgok, amik meghatározzák az életünket. Egy szuper fantasy könyv, amit főleg a fiatalabb korosztálynak ajánlanám elsősorban, hiszen a szereplők is tizenévesek de a  felnőtt korosztálynak is kikapcsoldósát és izgalmat nyújthat.

Értékelés: 5/5* 
Kedvenc karakter: Lia és a herceg
Kedvenc idézet: "– Mert az első nap óta, amikor megláttalak, minden éjjel úgy alszom el, hogy te jársz a fejemben, és minden reggel te vagy az első gondolatom. – Bár lehetetlennek tűnt, ő mégis közelebb lépett, és a két keze közé fogta az arcomat; gyengéd érintést szinte meg se éreztem. – Ha nem vagyok veled, azon töprengek, hogy merre járhatsz, mit csinálhatsz. Hogy mennyire szeretnélek megérinteni. A bőrödet, a hajadat… végigfuttatni minden sötét tincset az ujjaim között. Át akarlak ölelni. A kezed… az állad… – Hozzám hajolt, éreztem a leheletét a bőrömön. – Szorosan magamhoz akarlak húzni, és soha el se ereszteni – suttogta."
Kiadó: GABO
Oldalszám: 406


2017. június 4., vasárnap

Maria V. Snyder: Méregtan

Sziasztok! Lorina vagyok, a mai napon pedig egy fantasy könyvről olvashatjátok el a véleményemet. A sok jó értékelés miatt úgy gondoltam, ezzel nem fogok mellé lőni. 
Fülszöveg: 
Merénylet, ​mágia, megpróbáltatások…
A koporsószerű sötétbe zárva nincs körülöttem az égvilágon semmi, ami elterelhetné figyelmemet az emlékeimről. Megöltem Reyadot. Megérdemelte a halált – ám a törvény szerint a tettemért én is halált érdemlek. Ixiában a gyilkosságért kivégzés jár. S most már csak a hóhér kötelére várok.
Ám ugyanaz a törvény, amely ítélettel sújt, akár meg is mentheti az életemet. Ixia ételkóstolója, akit arra választottak ki, hogy a Parancsnok egészségét a mérgezett ételektől megóvja, immár holtan hever. A törvény pedig kimondja, hogy a soron következő halálbüntetésre ítélt fogolynak – vagyis nekem – fel kell ajánlani a tisztséget.
Bravúros, pörgős történet. Nincs benne egy unalmas pillanat sem. A szereplők fantasztikusak és nagyon viccesek. Imádtam őket. A szerelmi szál, pedig annyira szépen ki van dolgozva, egyáltalán nem csöpögős és ami nagyon tetszett, hogy nincs benne szerelmi háromszög.(hatalmas sóhaj).Eleve imádom az olyan történeteket, amik egy másik világban játszódnak és vannak benne természetfeletti lények, vagy jelen esetben a mágia. Az ilyen könyvek a gyengéim. Itt is egy jól felépített világot kaptunk, amiről elég sok mindent megtudhat az olvasó. Ráadásul térkép is van benne. Szeretem ha az ilyen típusú könyvekben vannak térképek. Egy az, hogy mennyire menő, a másik hogy így jobban be lehet határolni, mi merre található. Yelena szemszögéből olvashatjuk a történetet, ami picit zavart mert szeretem ha van egy olvasó, vagy ha több szereplő szemszögéből olvashatom. Így egy tisztább képet tudok alkotni a fejemben.

"– Tényleg zajt hallottam – erősködtem. 
– Tudom. Lelöktem egy könyvet, hogy lássam, mihez kezdesz. Ám fegyverre nem számítottam. Ez a kés hiányzik a konyhából? 
– Rand jelentette az eltűnését? – Elárulva éreztem magam. Miért nem kérte egyszerűen vissza? 
– Nem. Csak hát érdemesnek tartom figyelemmel kísérni a konyhakés állományát, különösen, ami a nagyobb pengéket illeti. Így amikor az egyiknek hirtelen lába kél, nem lepődöm meg, amikor valaki hátba támad vele."

Ixia Territóriuma

Yelena a regény főszereplője éppen a kivégzésére vár, amikor kap egy ajánlatot, hogy legyen Ambrósius parancsnok új ételkóstolója, ám ez a munka majdnem egyenlő a halállal, hiszen bármikor meghalhat és addig a Parancsok "rabja" lesz. Csöbörből vödörbe, vagy mégsem. Yelena múltja nagyon sötét, brutális dolgokat kellett elszenvedni, amiket nem tudott maga mögött hagyni, így az folyamatosan kísérti őt. Erről a könyv folyamán mindent megtudunk, szépen aprólékosan mindig egy kis morzsákat. Yelena jellemfejlődését is végig követjük a könyv folyamán. A félénk lányból egy bátor, igazi harcos lesz. Nekem már az elején is nagyon szimpatikus volt, hiszen nem nyafogott, erős volt és kiállta az összes megpróbáltatást. Találékony és furfangos. Igazi talpraesett lány aki megáll a két lábán. 


Valek a Parancsnok jobb keze, ételkóstolója és egyben orgyilkos is, mégpedig az egyik legkiválóbb. Halálos. Szexi. Vicces, ugyanakkor elég hangulatember. Nagyon nehéz kiismerni, eligazodni rajta. Hol kedves Yelenához, máskor meg pillantásra sem méltatja, sőt egyenesen goromba vele. Tele van ugyanakkor váratlan meglepetésekkel. De a felszín alatt egy érző szív lakozik. Hűsége töretlen a Parancsnok, de Yelena úgy hat rá mint a méreg...
Összességében nagyon tetszett a történet egy újabb szórakoztató különleges fantasy történet, szerethető szereplőkkel. Minden korosztálynak meleg szívvel ajánlom mert nem egy csöpögős YA regényről van szó, hanem egy lebilincselő történetről van szó. Remélem kedvet kaptatok az olvasásához. 



Értékelés:5/5

Kedvenc idézet: "– Yelena, teljesen megőrjítettél. Nem kis gondot okoztál nekem, és amióta ismerlek, már kétszer is fontolóra vettem, hogy véget vetek az életednek. Valek meleg lehelete a fülemet simogatta; kellemes borzongás futott végig a gerincemen. 
– Beférkőztél a bőröm alá, átitattad a véremet, és birtokba vetted a szívemet."
Kedvenc szereplőm: Yelena
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám:446