2016. augusztus 30., kedd

Csak egy nap: Gayle Forman

 Sziasztok! Lorina vagyok! Ma egy könyvértékelést hoztam nektek, ami elég hosszúra sikeredett, ezért nem is fogom tovább húzni a szót. Számomra ez a könyv egyértelműen a nyarat idézi, ezért ha szeretnék még egy kicsit a nyárban maradni, akkor feltétlenül olvassátok el.

Gayle Forman: Csak egy nap


Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.

A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.

Hűha. Úgy éreztem miközben olvastam, mintha én is olyan cipőben járnék, mint Ally, főként az önmegismerés szempontjából. Allysonnal iszonyatosan könnyen azonosultam, annyira hogy az már ijesztő volt. Akkor döbbentem rá, hogy velem is olyasmi dolgok történnek, mint vele, habár nem egészen, de nagy vonalakban. Minden könyv elolvasása után tanul valamit az ember. Nahát, ebből a könyvből volt mit tanulnom, és amikor befejeztem magamhoz öleltem a könyvet és elégedett voltam. Hirtelen elárasztott egy furcsa érzés, hogy ne üljek tétlenül, hanem induljak el, és találjam meg önmagam, pontosabban inkább készítsem el magam. Elég furcsán hangzik, de így van. Nagyon inspiráló volt. Arra ösztönzött, hogy utazzak, és ismerkedjek meg új emberekkel és új kultúrákkal. A legfontosabb, hogy éljek. Igenis próbáljak ki dolgokat és élvezzem az életet. Olykor a spontán 
döntések a legjobbak.

A helyszínekről pedig annyit, hogy olyan volt mintha én is ott sétálgattam volna Párizs utcáin, vagy Hollandiában lettem volna. Nagyon jók voltak a leírások, egy igazi turistának éreztem magam, pedig még csak a szobámat sem hagytam el.

Megpróbálom összefoglalni, hogy miről is szól, de előre szólók, hogy cselekményleírást is tartalmazhat helyenként.

 Allyson egyke a szülei nagy odafigyeléssel terelgették az útját, és mindent megadtak a számára, amire egy ember csak várhat. Az érettségije után a szülei befizették Allyt egy Európai utazásra, ahová a legjobb barátnője is elkísérte. Ally azonban nem élvezi úgy, ahogyan kéne. Túl monotonnak találja az egészet. Egyik nevezetességtől rohannak a másikig. Az utolsó nap, amikor Londonban vannak, éppen színházba készülnek és találkoznak egy színész társulattal, akik pont aznap este fognak előadni egy darabot, a Vízkeresztet.  Az egyik sármos színész, Willem felkeltette Ally figyelmét. A lányok úgy döntenek, megnézik a Vízkeresztet és ezáltal ellógnak a másik előadásról.

Másnap a sors úgy akarja, hogy újra találkozzanak, ezért amikor a fiú felajánlja, hogy töltsön el vele egy napot Párizsban, Ally mindent félredobva követi őt. Egy nap. Ennyi kell, ahhoz, hogy valaki megváltozzon és egy teljesen új emberré váljon. Egy nap. Azonban csak egyetlen nap volt, mert másnap Willem eltűnt. Allyson nagy nehezen, összetörve és magát szidva végül hazatalál, és hamarosan beleveti magát a főiskolás életbe.


 Az iskola azonban mégsem hozza meg azt a változást, amire a lány várt. Valahogy nem találja a helyét, és a hangulatán és a teljesítményén is meglátszik. Teljesen magába fordul, nem érdekli semmi. Üresnek érzi magát. Nap, mint nap arra a párizsi napra gondol Willemmel. Félévkor Ally elég rossz teljesítményt produkált, ezért az iskolai tanácsadó azt ajánlja neki, vegyen fel egy szakkört. Felvesz egy Shakespeare szakkört, ahol szerez is magának egy barátot, Deet. Ally kezdi egyre jobban érezni magát, és sok időt tölt Deevel. Willemen, viszont nem tudta túl tenni magát és próbálja keresni, de hiába. Alig tud róla 10 tényt. 

Allyson végül elhatározza, hogy megtanul franciául és pénzt fog keresni, hogy újra elutazhasson Párizsba, és elhatározza Willemet is fel fogja kutatni. Kezébe veszi a saját életét. Megelégelte, hogy folyton a szülei hoztak helyette döntéseket. Elhatározta igenis élni fog. Egy újabb kaland veszi kezdetét. Új barátokat szerez, akik támogatják és segítenek neki a férfi nyomára találni. A sors iróniája, hogy Ally pont egy Shakespeare előadáson találja meg újra. Pontosan 1 év telt el és Ally egy teljesen új emberré vált. A történet úgy ért véget, hogy Ally még aznap este elment egy buliba, ahova Willem is ment és bekopogott hozzá.

Igaz így befejezetlen lett, de valahogy mégis teljes lett a történet. 1 év után újra találkoztak és innentől az olvasón áll, hogyan gondolja tovább a történetet. Én személy szerint szeretem az ilyen végeket, mert olyan mintha én folytathatnám tovább a történetet a saját képzeletem szerint.


 Értékelés:5/5
Kedvenc idézetem: Egy napon megszületünk. Egy napon meghalunk. Egy nap alatt megváltozhatunk. És egy nap alatt szerelmesek lehetünk. Minden megtörténhet egy nap alatt.
(Ez az egyik kedvenc idézetem!)
Oldalszám: 388
Kiadó: Ciceró



2016. augusztus 29., hétfő

Pdf-es könyvek

Heti posztunkat,  a Pdf-es könyveket folytatom

A hét témája: LOL-os könyvek

1. Szívzűrterápia strébereknek-Letöltés


2. Toplistás szerelem-Letöltés



3. Titkok és exek éjszakája-Letöltés


4: Itt a vége, Lúzer véle-Letötlés


5. Cinder és Ella-Letötlés


6. Vakrandi a végzettel-Letöltés


7. Az ég földig ér-Letöltés


8. Kivédhetetlen szerelem- Letöltés


9. Láthatósági mellény lúzereknek-Letötlés


10. Rocksztárt kaptam karácsonyra-Letöltés


10+1. Segítség Youtube sztár lettem- Letötlés

2016. augusztus 27., szombat

M.Leighton: Rajtad áll

Sziasztok! A mai nap egy cseppet sem kedvelt regényt fogok nektek bemutatni. Imádom a könyveket és soha nem mondom azt egy történetről, hogy utálom, csak azt, hogy nem igazán jött be, de ezt az olvasmányt egyenesen ki nem állhatom, UTÁLOM!!!! Nos hát nézzük akkor M.Leighton Down to you- Rajtad áll című borzalmát. A poszt erősen Spoileres lesz, mivel valahogy le kell vezetnem a feszkót  amit ez könyv okozott.

Tartalom:
 Egy lány. Egy ikerpár. Egy furcsa háromszög.
Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára.
Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható, és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik.
Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elmenekülne. Gyorsan és messzire… amíg nem késő.
Érzéki játék, három játékossal…
Vajon hogyan végződik a játszma?




Erre a könyvre úgy fél évvel ezelőtt bukkantam rá és én sajnos hajlandó vagyok borító alapján megítélni egy könyvet, ahogy ezzel is így történt. Fantasztikus a borítója! Ennyit a pozitívumokról! Lorina barátnőmtől és blogtársamtól kaptam meg névnapi ajándék gyanánt, mert ejtettem egy kis bogarat a fülébe, hogy mennyire tetszik ez a könyv. Még a tartalma is megfogott. De egy barátokkal töltött hétvégén elkezdtem olvasni és minden, amit a könyvről gondoltam mehetett a süllyesztőbe. Senkit nem akarok megsérteni, sokaknak tetszett. Sajnos én nem osztom ezt a véleményt! Elnézést ha elejtek egy-két trágár kifejezést!


Kicsi Ribi


Cash
A történet a 22 éves egyetemi hallgatóról Oliviáról szól, aki a gazdag ribanc ( sok ribanc van benne) unokatesójánál lakik és egy birkatenyésztő lánya.  Az egész egy leánybúcsúval indul, ahol a hölgyek várják a sztriptíztáncost.  Persze a világ legjobbképűbb pasija lép be az ajtón, aki mellesleg már első látásra kiszemeli Oliviát. A lányok nem tudják, hogy nem ő a táncos, ezért megkérik „főhősünket”, hogy vetkőztesse le a srácot, akit Cash-nak hívnak (csak szerintem fura, hogy számlának hívják a csávót?).  Végül betoppan a táncos és elkezdi szórakoztatni a csajokat, majd kiderül, hogy Cash a bár tulajdonosa. Motoros, bőrdzsekis tipikus rosszfiú.



Nash






Másnap reggel Olívia meglátja a konyhában Cash-t, ahogy unkatesójával smárol… vagyis nem.. Cash ikertestvérét Nash-t látja, aki egy nagyon menő cég ügyvéde. Egy szót sem szólok.





Aztán történik aminek történnie kell. Ha a jó fiúval van akkor a rossz fiút akarja, ha meg a rosszfiúval van akkor a jófiút.
Egy előző kapcsolata miatt nem akar kikezdeni a Cash-sal ( de mégis ki fog, csodával határos módon) mivel az akkori rosszfiúja a felesége mellett tartotta Liv-et, mint valami szeretőt és Olívia pedig végig tudta, hogy házas és gyereke van a pasinak. Úgy érezte, hogy tönkreteszi a srác házasságát. Hát nem aranyos! De mégis 2 évig járt vele a....... a franc tudja miért.

Wtf mérő

Nah mindegy, nálam az verte ki a biztosítékot, hogy egy srác felszökött Olívia szobájába és megba..khm…kompromittálta. A csaj persze végig észnél volt és tudta, hogy Nash vagy Cash az aki, döngette, de nem volt hajlandó kinyitni a szemét, mert hát idézem „Élvezni akarta a pillanatot”. Itt az a bibi, hogy mégis ki a búbánattal élvezze a pillanatot! Azért én még azt is előre szeretem tudni, hogy mi lesz a vacsora és majd élvezem a pillanatot, amikor fogyasztom, de ez szerintem kiütötte a WTF mérőt, legalábbis nálam.

A történet úgy folytatódik, hogy a csaj majdnem a történet végéig találgat, hogy kivel feküdt le és úgyis próbálja kideríteni, hogy Cash-sal le is fekszik, vagyis inkább…nem tudom, hogy fejezzem ki magam… egy budiban egyáltalán le lehet feküdni valakivel?

Kábé ilyen fejet vágtam

Hagyjuk! Csak úgy fogja megtudni ezt, amikor az illető a képéhez vágja, hogy „ Hahó én elégítettelek ki hajnalok hajnalán”.

Azt hittem a könyvet a medencébe dobom, amikor még az orosz maffiát is belekeverték. Kész röhej!!

A barátaim nevettek is az égő pofámon! Engem soha, de soha így könyv nem tudott kihozni a sodromból, még az Ella és Micha titka sem.

Ha akartok egy nyári kis könnyed olvasmányt, ez ne legyen!!  A legtöbb szereplőt utáltam és minden létező helyes fiú Olívia után epekedett, jaj hát miért ne?! Akkor voltam nagyon hülye, amikor a 2. részt is elolvastam, mert az még ezt is túlszárnyalta az utálatomban. Habár ott egy szereplő utálta Olíviát, szóval mégse volt sikertelen.  A 2. rész még borzalmasabb és a kiállhatatlan szex jelenteket még nem is említettem!

Értékelés: 10/ 2
Kedvenc karakter: Szerintem az a pasi akinek szövege se volt
Kedvenc idézet: Minden sorát utáltam
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 263



2016. augusztus 23., kedd

Becca Fitzpatrick: Tükörjég

Sziasztok! A mai nap Becca Fitzpatrick könyvét fogom bemutatni a Tükörjeget.




Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet -- arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára -- ami őt magát is célponttá változtatja.
Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik -- még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges?





Amikor megvettem éppen tombolt a decemberi fagy, úgyhogy nem volt nehéz beleképzelnem magam a főszereplő helyzetébe, ráadásul a koli se volt fűtve, szóval fázva, bebugyolálva, meleg tea a kézben, marketing füzet mellettem és csak olvastam.


  
A táj elképesztően jól le volt írva, részletesen, remekül ellehetett képzelni. A főszereplő csajszit imádtam aki egy igazi badass karakter volt. Ő nem várt a sült galambra míg a szájába repül, hanem szó szerint vízen tűzen átküzdötte magát, hogy elmeneküljön a fagy és fogva tartói elől.


A történet a 17 éves Brittről szól, aki már jó ideje tervezi, hogy megmássza a Teton-hegységet a tavaszi szünetben. De sajnos vele tartott a borzalmasan idegesítő, nyápic , picsa barátnője, Korbie is, de ez ha még nem lenne elég rég nem látott exe, Calvin is menetre kész volt a túrához.







Elindulnak Korbie-val, de a kocsi lerobban. A hegy tetején szakad a hó és hamarosan a kocsi fogságába kerülnek. Főhősnőnk és sipákoló társa nehezen, de kimenekülnek az autóból és gyalog útnak indulnak.


Persze a legnagyobb hóvihar vette kezdetét, amelyben a 2 lány szerencséjükre ( vagy mégsem) találtak egy faházat.  Két fiatal és jóképű fiúé volt a ház, akik segítettek is Brittnek és Korbienak. De ez a 2 srác nagyon, de nagyon furcsán viselkedtek. Segítőkből fogva tartók lettek, akik kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről.



Az egyik srác, Mason mégis különös volt. A rosszfiú lehet nem is gonosz és még szövetségessé is válik. De Britt le fog jutni egyáltalán a hegyről vagy áldozatul esik egy ádáz gyilkosnak, aki már 3 lány haláláért felelős?

Becca Fitzpatrickkal akkor ismerkedtem meg, amikor a Csitt csitt című sorozatot olvastam, ami már akkor hatással volt rám. Nem csak a Fanfictionom miatt amit ha ide kattintottok megtekinthettek, hanem Folt miatt is, akit egy életre a szívembe zártam és róla is neveztem el a könyvespolcomat.
Csitt csitt bemutatásunkat itt megnézhetitek.

A könyv engem levett a lábamról. Női karakterek terén engem elég nehéz lenyűgözni, de itt sikerült. Britt egy olyan karakter, akinek szívesen a bőrébe bújnék, vagyis nem akkor amikor fegyvert fognak rá. Okos, szép, talpraesett és nyugodt személy. Természetes, hogy minden ember követ el hibát, és persze egy főhősnő nem lehet főhősnő, ha nem követ el egy olyan ballépést, ami befolyásolja az egész cselekményt.
Nem volt az a nyálas, csöpögő romantikus könyv, hanem egy igazi kalandokkal teli történet, ami magával ragad.

Masonről csak annyit mondanék, hogy titokzatos és rejtélyes és nem az akinek mutatja magát, de az már spoiler lenne. Megkapjuk a romantikus szálat, de nem az egész esemény erről fog szólni, hanem még rengeteg másról.

Ajánlom ezt a könyvet, de csak és kizárólag TÉLEN. Akkor tudod igazán átélni a történetet, és szinte már úgy érzed, hogy lefagynak a végtagjaid és muszáj egy takaró, hogy enyhítse remegésed, ami nem csak a fagyos táj, az aranyos romantikus szál, a történés és a környezet lefestése miatt van, hanem egy lehengerlő olvasmány miatt, amit nem fogsz majd tudni letenni.

Értékelés: 10/8,5
Kedvenc karakter: Mason
Kedvenc idézet: „ Gondolatolvasó vagy- kuncogtam
- Látod? Én vagyok a tökéletes férfi. Nem is kell kimondanod, mit akarsz- Megkocogtatta a fejét- Férfi gondolatolvasó vagyok. Ilyen egymillióból egy, ha akad. Pótlistás szuperképesség, nem kevesebb.
Oldalszám: 378
Kiadó: Könyvmolyképző


2016. augusztus 22., hétfő

Pdf-es könyvek

Sziasztok, folytassuk tehát heti posztunkat!

A hét témája: Angyalok

1. Fallen-Kitaszítva-Letöltés


2. Torment- Kín-Letöltés


3. Passion- Végzet-Letöltés


4. Rapture- Boldogság-Letöltés


5. Fall in Love- Letöltés



6. Csitt csitt-Letöltés


7. Crescendo-Letöltés


8. Silence-Letöltés


9. Finale- Letöltés



10. Angelfall-Letöltés


10+1. World after-Letöltés






2016. augusztus 15., hétfő

Pdf-es könyvek

Sziasztok! Pdf-es könyvek következő kategóriáját teszem ma ki nektek :D

A hét témája: 19.századi romaintika

1. A csábítás 9 szabálya-Letöltés


2. A hódítás 10 szabálya- Letöltés




3. Edenbrooke- Letöltés



4. Büszkeség és Balítélet-Letöltés


5. Éjfélig vagy enyém-Letöltés


6. Lady Sophia szeretője-Letöltés


7. A Lord titka-Letöltés


8. Ördögi csábító-Letöltés


9. Felejthetetlen csók- Letöltés


10. A csábítás tétje- Letöltés